Jól vagyunk című kiváló, nagyon osztrák regényével méltán nyerte el 2005-ben Arno Geiger a Német Könyvdíjat. Nagy sikerű új könyve szintén igencsak osztrák, de egyúttal – mint a mesés cím is mutatja – mitikusan egyetemessé táguló motívumon alapul.
A címszereplő a szerző Alzheimer-kóros édesapja, a „történet” az ő gondosan feltérképezett és okadatolt betegsége. Arno Geiger felmutatja, kihangsúlyozza mindazt, ami ebben az immár pusztuló, széteső, eleve magába forduló személyiségben figyelemre méltó. Mottóként idézi szavait, kideríti, kifejti értelmüket. Az apa megnyilvánulásai az élete tükrében nyerik el jelentésüket – miért nem akart kimozdulni a Bregenz környéki szülőfaluból, miután megjárta a háborút, miért ment tönkre későn kötött házassága –, de nem megfejtések, feloldások ezek, csupán hozzátartoznak az összképhez. Megelevenítés ez a szó szoros értelmében. Személyes hangú és tárgyilagos, pontos, nem oktató és mégis sokat megértető írás, lebilincselő olvasmány.
Látod, papa, az az a kerítéslábazat, amit saját kezűleg csináltál.
Igen. Elviszem.
De hát egy kőfalat nem tudsz elvinni!
Mi sem könnyebb.
Az lehetetlen, papa!
Majd megmutatom.
De papa! Hé! Hé! Azt nem lehet! Inkább azt magyarázd meg, hogy akarsz hazamenni, ha egyszer már otthon vagy?
Nem egészen értem.
Otthon vagy, és mégis haza akarsz menni. Az ember nem mehet haza, ha már egyszer otthon van.
Ez tényszerűen igaz.
És?
Ez az egész engem egyáltalán nem izgat annyira, mint téged.