„Éppen huszonöt éve most, hogy Magyarország Trianonban aláírta a reáparancsolt békét. Azt a békét, ami háborús bűnösként állítja oda a magyarságot, pedig háborút akkor sem akart nálunk senki, és akkor is ugyanúgy ragadtak meg idegen erők, vittek minket harcba, romlásba, pusztulásba, ahogy most, húsz esztendővel később.”
Gróf Bánffy Miklós író, grafikus, intendáns, külügyminiszter 1945-ben írt visszaemlékezése egyszerre tényfeltáró dokumentum és emlékirat, melynek középpontjában a Horthy-rendszer első évtizede áll. Ugyan az eredeti írói szándék nem valósult meg maradéktalanul, hogy tudniillik a második világháború tragédiájáig tartó időszakot kívánja rögzíteni, az írásmű páratlanul izgalmas emlékezet-történet és (kül)politikai helyzetelemzés a Trianont követő időszakról, valamint az Erdélyt érintő kérdésekről. Bánffy ugyanis már 1923-ban kereste a lehetőséget a hazatelepülésre. („Fájdalmas volt, de ebbe a fájdalomba öröm is vegyült. Először akkor láttam viszont gyönyörű otthonomat, Bonchidát. Minden még úgy volt, ahogyan otthagytam utoljára 1918-ban. Erdélyi látogatásom erősen hatott reám. Ottlétem alatt először villant meg bennem az a gondolat, hogy végleg visszajöjjek szülőföldemre, és távol minden politikától, újra irodalmi munkába fogjak.”) Végül 1926-ban ténylegesen hazatért Bonchidára és Kolozsvárra – egy másik országba. Ahogy írja, belejátszott ebbe az a lassacskán elharapózódó szellemi tespedés, amit ő a politikán kívülről már ekkor észrevett. És ezzel meg is szakad a diárium, az utolsó fejezet már nem is gépiratos, csak a ceruzával írt kézírásos lapok maradtak fenn. Ennek ellenére az elkészült memoár lebilincselő olvasmány, hiteles forrás a történelem iránt érdeklődőknek, és egyáltalán: a könyv mindazok számára remek időutazást nyújt, akik az arisztokrácia, Erdély, a Bethlen-korszak és a két világháború közötti Európa történetében kevésbé jártasak.
Az új kiadás utószóval, jegyzetekkel, névmutatóval és képmelléklettel jelenik meg.