Eraszt Fandorin legújabb kalandja 1914 nyarán veszi kezdetét, mikor is a zseniális nyomozót csúnyán cserbenhagyja korábbi legendás szerencséje: egy jaltai rutinmunka (a cár elleni soros gyilkosságkísérlet leleplezése) alkalmával önkéntelenül egy agyafúrt politikai merénylet tétlen mellékszereplőjévé válik. A hatvanadik évéhez közeledő volt államtanácsos nem nyugszik bele hírnevének megtépázásába, és Maszával, hűséges inasával a titokzatos elkövető, egy Odüsszeusz fedőnevű anarchista után eredve Bakuba utazik.
Ám eközben váratlanul meghal Ferenc Ferdinánd, és a személyes bosszúhadjárat egy nemzetközi konfliktus megakadályozásának kulcsfontosságú epizódjává fokozódik. Vérbő küzdelmek és hatalmi intrikák közepette lépnek új ellenfelek és segítőtársak a sodró lendületű, könnyed izgalmak és remek humor jellemezte történet színpadára, miközben Fandorin ahogyan azt tőle már megszokhattuk ebben a kiélezett történelmi szituációban sem tud közömbös maradni a női nem iránt: küldetése során egy tekintélyes muzulmán özvegy kérlelhetetlen vágyaival is meg kell küzdenie.
Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal a tévedhetetlen detektív minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyul, ahogyan a félig keleti, félig európai, mindenestül az olajnak alárendelt városra egyre vészjóslóbb árnyékot vet a világháborúba és forradalomba sodródó Oroszország eljövendő tragédiája.
A fekete város nemcsak a méltán népszerű Fandorin-sorozat egyik legfordulatosabb része, hanem egyúttal ahogyan azt a cím is sejteti talán legsötétebb darabja is. Borisz Akunyin magával ragadó regénye egy olyan kaotikus korszak beköszöntéről tudósít, amelyben a józan logikára támaszkodva már egyre kevésbé lehet eligazodni, és amelynek őrületében bárkinek könnyedén nyoma veszhet akár az Orosz Birodalom legyőzhetetlen nyomozójának is.
Borisz Akunyin: A fekete város
Az antikvár könyv adatai:
Állapot: A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: Európa Könyvkiadó
A kiadás éve: 2015
Kötéstípus: Kemény kötés
Oldalszám: 472
NINCS KÉSZLETEN
Szállítási módok:
- Házhozszállítás (1-5 munkanap) - 1890 Ft | 15000 Ft-tól 1290 Ft
- FoxPost automata (2-7 munkanap) - 1290 Ft | 5000 Ft-tól 990 Ft | 15000 Ft-tól 650 Ft
- Packeta átvevőhely (2-7 munkanap) - 1390 Ft | 5000 Ft-tól 1190 Ft | 15000 Ft-tól 750 Ft
- MPL automata (1-5 munkanap) - 1490 Ft | 5000 Ft-tól 1290 Ft | 15000 Ft-tól 890 Ft
- PostaPont (1-5 munkanap) - 1490 Ft | 5000 Ft-tól 1290 Ft | 15000 Ft-tól 890 Ft
Az utánvétes fizetés díja minden esetben +450 Ft.
Személyes átvételi lehetőségek:
- 1173, Budapest, Kotász Károly utca 20. - készpénzes fizetési lehetőség
- 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. - kizárólag előzetes fizetést követően
- 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. - kizárólag előzetes fizetést követően
Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az átvétel / szállítás menüpont alatt találhat.