Borisz Jelcin: Éjszakai naplójegyzetek

Az olvasók rendkívül személyes, sőt bensőséges történetet ismerhetnek meg arról, hogyan látta ezt a kort az az ember, aki helytállóan jellemzi magát az első orosz vezetőként, akit népe választott, és aki saját jószántából távozott hivatalából, demokratikusan megszavazott utódot hagyva hátra. „… az Éjszakai naplójegyzetek második elnöki időszakom eseményeit mutatja be – a kormányzaton belüli forrongást, a pénzügyi összeomlást, az új vezető utáni kutatást, a könyörtelen választási hadjáratot, és Vlagyimir Putyin előtérbe kerülését. Igyekeztem a lehető legőszintébben, az igazsághoz híven írni. Ebben a könyvben bizonyos mértékig áttekintem és összegzem politikusi munkám egy egész évtizedét. Elsősorban arra törekedtem, hogy pontosan fölidézzem politikai reformjaink történetét éppúgy, mint a saját magam – Oroszország első demokratikusan megválasztott elnökének – személyes útját.” „Kivettem a zsebemből az elnöki tollat – azt, amelyikkel utolsó rendelkezésemet aláírtam -, és Putyinnak adtam. Ennyi. Ezzel vége. Mindent elvégeztem, amit ezen a napon akartam. Lementem a földszintre. Az autóm a bejárathoz hajtott. Havazott. Szép tiszta, puha hó lepte be a Kremlt. Búcsúzóul valami fontosat akartam mondani Vlagyimir Putyinnak. Hogy milyen nehéz munka vár rá. Hogy mennyire szeretnék segíteni neki valamilyen módon. – Vigyázz… vigyázz Oroszországra! – kötöttem a lelkére. Rám nézett, és bólintott. Lassan keringett velünk a kocsi. Becsuktam a szememet. Fáradt voltam, nagyon fáradt. A dácsa felé menet megszólalt a telefon a kocsiban. – Clinton kíván beszélni önnel – közölte a titkárom. Megkértem az Egyesült Államok elnökét, hogy hívjon vissza később, délután ötkor. Most már megengedhettem magamnak ennyi lazaságot. Elvégre nyugdíjba mentem.”