Szilvássy Carola báróné (1876-1948) Kolozsvár emblematikus személyisége, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, aktív közéleti tevékenységet folytató hölgy volt, a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonissza mozgalom első számú támogatója. Édesapja Szilvássy Béla földbirtokos, édesanyja báró Wass Antónia. Carola báró Bornemissza Elemérnek lett a felesége. Egyetlen gyermekük korai halála után különváltak. Hetvenkét éves korában halt meg Kolozsváron. Sírjára a jelenlevők emlékezete szerint Bánffy Miklós helyezett egy vörös rózsacsokrot. Janovics Jenő rendezésében ő játszotta elsőként Nóra szerepét a kolozsvári színpadon. Bábáskodott a Helikon-kör születésénél, szerkesztői munkát is végzett, és nem csak Bánffy Erdély-trilógiája esetében az érintettség okán. Szerb Antal is elsőként neki küldte el a Magyar irodalomtörténet kéziratát, azzal a megjegyzéssel, hogy ha alkalmasnak találja, küldje tovább. A meghökkentő adalékok értelmezésében talán segít, ha eláruljuk: Carola nemcsak valamennyi megjelenő könyvet elolvasta, de négynyelvű olvasónaplót is vezetett. A jelen emlékkönyv a Carola-hagyaték első feldolgozása, melyben a korabeli erdélyi kultúrélet hétköznapjai, a galíciai front pokolbéli napjai mutatkoznak meg, valamint a báróné versei, novellái és a hozzá írt levelek mentén kibontakozik a húszas évek kolozsvári kultúrtörténete, számos kevésbé ismert részlettel gazdagítva a helytörténet iránt érdeklődők kíváncsiságát. Szilvássy Carola naplójegyzetei pedig egy kor autentikus lenyomatai arról, hogy egy erdélyi modern nemesasszony hogyan dolgozik, él, alkot az első világháború hétköznapjai közepette… Senki ne várjon borzongató részleteket, a helyzet kilátástalanságát, a hétköznapi nehézséget a monotonitás, a folytonos bizonytalanság adja, a vibrálás, ami átsüt az időnként szinte bevésett szavakon…
Szilvássy Carola nem csupán ápolónő volt, hanem egy sokoldalú kreatív személyiség, korának divatos szépsége, múzsa, aki kipróbálta magát a kolozsvári színpadon, az újonnan megalakult filmgyárban, az erdélyi irodalmi körökben, a Helikon porondján, Blériot repülőgépén, az afrikai vadonban, és ahogy egy okos, művelt, erős, kivételes asszonyhoz illik, mindenhol sikert aratott… de álljon itt a szemtanú Hunyady Sándor leírása a New York kávéházba való bevonulásáról: A békeidők kolozsvári New York-ja csakugyan az ország egyik legjobb, legúribb, legápoltabb étterme volt. Építésével, tejüveg plafonjával hasonlított valamennyire a pesti Hungáriára. Az étterem egyik sarkában néhány asztal bordószín girlanddal volt elválasztva a többiektől. Amikor már a feketekávénál tartottunk, mintha léghuzam támadt volna a hirtelen kinyitott ajtóból, magas, elegáns, előkelően energikus fiatalasszony lépett be a homályos étterembe. Hosszú, gyors, angolos lépésekkel végigsuhogott a parkettre fektetett keskeny, piros szőnyegen. Nemcsak a ruháján, a válltartásán, a profilján látszott, hogy odatartozik a bordó zsinóron túlra. Arra is ment, egyenesen, biztosan, szinte forradalmasítva agresszív előkelőségével maga körül a levegőt.