Bruno Schulz: Fahajas boltok

„Schulz talán azért olyan ismerős, mert a térhez és időhöz fűzi hangsúlyos és kitüntetett viszony, mindkettőt mintegy élőlénynek tekinti – az elkülönösödött bomló idő, ahogy burjánzik, tombol és elhal, elárvul, nemeuklideszi világban élünk, összegabalyodnak és felcserélődnek egymással az utcák, az egyik álomból a másikba támolygunk, és metaforákon élősködünk… Hiába, úgymond, álom az egész, a ló, a rnk, a csótány, az apám, a káposzta, hiába találom magam reggel rendben az ágy nehéz iszapjában, késő, minden megtörtént, a ló, a rák, a csótány, az apám, a káposzta, minden megesett velünk. Minden igaz, az arabeszkek rémülete, Arendt professzor éjszakai rajzórái, apánk is igaz, aki nincs, s aki kifogyhatatlan az anyag dicsőítésében. Nincs halott anyag – tanította -, a halottság csupán látszat, mely mögé az élet ismeretlen formái rejtőznek. A maszk az igaz, a jelmez, az álarc, a báb, a próbabábu, a színfal, a kulissza, a színpadiasság komor pompája, komor röhejessége.”
Esterházy Péter