David Attenborough: Az első édenkert

David Attenborough: Az első édenkert

390 Ft

Állapot: A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: Park Kiadó
A kiadás éve:
Kötéstípus: Kemény kötés
Oldalszám: 238

NINCS KÉSZLETEN

Előjegyzés
Kategória:

A Földközi-tenger világa és az ember

A Paradicsom – mondják egyesek – feltétlenül egy földrajzilag pontosan meghatározható helyen terült el, mégpedig alighanem a Vöröstenger valamelyik homokos, kicsiny szigetén. De a gondolatvilágunkban, mítoszainkban élő Édenkert egészen bizonyosan az őskori vadon, ahol először kószáltak emberek, ahol, mint a Bibliában áll, megtermett mindenféle fa, melyben az embernek szeme gyönyörködhetnék és mely eledelre jó volna. ott, ahol Ádám névvel nevezze minden állatokat. Ott, ahol egyik fia megtanulta megszelídíteni a juhokat, ahol másik fia művelni kezdte a földet és először termelt kenyérnekvalót. S ha ez így igaz, nem kevés okunk van rá, hogy a Földközi-tenger térségének egészét tekintsük az emberiség első Édenének, mint én is tettem – könyvem címében.
Az elején, amikor gondolkozni kezdtem erről a könyvről és a hozzá kapcsolódó televíziós sorozatról, eredeti szándékom mindössze annyi volt, hogy áttekintem földünk e lenyűgözően szépséges részének természetrajzát, hiszen olyan sokan járunk ide szabadságunkat eltölteni, s itt lényegesen több lehetőségünk nyílik ősi állapotukban megmaradt tájakon kóborolni, állatokat, virágokat nézegetni, mint azokon a helyeken, ahová életünk és munkánk köt. Így persze az egész nem lett volna több, mint Európa néhány természetrajzi szempontból különlegesen szép helyének bemutatása, a védett területeké, ahol a mediterrán állat- és növényvilág nagyjából az iparosodás előtti állapotban él még ma is. De ha vizsgálódásomat pusztán ezekre korlátozom, akkor a Földközi-tenger környékének csak egy parányi töredékét mutathatom be, és mellőznöm kell egész sereg helyet, ahová pedig a legtöbben és a leggyakrabban járunk látogatóba. Ezeket a tájakat viszont csupán a múlt fényében érthetjük meg. Végtére is ezek a világ legősibb civilizációjának tájai. Nagyobb hatást az emberiség sehol másutt nem gyakorolt környezetére, illetve sehol másutt nem mutatkozik összefüggőbb, részletesebb és bőségesebb bizonyítéka tevékenységének. Így azután a könyv apránként mind több régészeti és történelmi elemmel gyarapodott, és megkísérli az ábrázolni, hogyan változott az évszázadok során szellemi magatartásunk a természet világával szemben, hogyan bántunk vele, és mint alakítottuk ki az élő-közösségeket, amelyeket nem láthatunk.
Ilyesfajta felmérést természetesen a világ bármely területén elvégezhetnénk, de a Földközi-tenger térsége különlegesen jogosult érdeklődésünkre. Nem csupán közkedvelt nyaralóhely ez. Az emberiség itt vette először művelésbe a földet, itt játszódott le a kihasználás teljes ciklusa. Mindaz, ami itt történt az elmúlt évezredek folyamán, a világ más részein csak most kezdődik el.
Személyes átvételi lehetőségek:
  • 1116, Budapest, Kondorosi út 8/B, B épület – készpénzes fizetési lehetőség
  • 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. (2 percre a Kálvin tértől) – kizárólag előzetes fizetést követően (legkésőbb a pénz beérkezését követő 5. naptól)
Szállítási módok:
  • Házhozszállítás:
MPL (1-4 munkanap) – 1245 Ft (utánvét: +400 Ft)
FoxPost (3-6 munkanap) – 1099 Ft (utánvét: +290 Ft)
  • Csomagautomata:
MPL (1-4 munkanap) – 890 Ft (utánvét: +400 Ft)
FoxPost (2-5 munkanap) – 799 Ft (utánvét: +290 Ft)
  • PostaPont (posták, MOL benzinkutak, Coop üzletek):
MPL (1-4 munkanap) – 1135 Ft (utánvét: +400 Ft)

 

Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az „átvétel / szállítás” menüpont alatt találhat.

0
Előjegyzés A rendszer automatikus üzenetet fog küldeni, ha a termék újra megrendelhető lesz.
E-mail cím