Az átértékelési törvény még mindig háborús joganyag. Mozgató ereje a háború okozta pénzromlás és az ennek kapcsán fejlett gazdasági válságok. Célja az ezek során beállt érdeksérelmek kivédése. Féke pedig az állam pénzügyi egyensúlya, vagyis magánérdekek háttérbe szorítása árán is a teljes átértékeléssel veszélyeztethető államcél megóvása. Ezek megannyian a háborús joganyag tipikus sajátságai. Érthetővé teszik, hogy a törvény szabályai első pillantásra ötletszerűeknek és nem is mindig világosaknak tetszenek. De egyúttal okát adják annak is, hogy, mihelyt a törvényt a saját tengelyéből értjük és értelmezzük, benne is ráakadunk a háborús jog többi szabályaiban is észlelhető belső törvényszerűségre. Azokban az eltérésekben is, amelyekben az általános magánjog tételeitől eltávolodik, abban a félre nem ismerhető törekvésében is, hogy azokhoz, amennyire lehet, ismét visszatérjen. A törvényt a miniszteri, továbbá a képviselőházi pénzügyi és igazságügyi bizottsági indokolásai kapcsán a gyakorlat alapján és a gyakorlat számára magyarázom. A gyakorlat teljes átvizsgálása és feldolgozása alapján törekszem arra, hogy a törvény rendelkezéseit tudatossá tegyem és megvilágítsam azokat az általánosabb jogelveket is, amelyek annak alkalmazása során kérdésessé válhatnak. Az eddigi bírói gyakorlatot a közkézen levő döntvénytárak, valamint a Jogi Hírlap esetközlései alapján dolgoztam fel. Ahol ezekben megfelelőt nem találtam, saját, közvetlen gyakorlatomból merítettem. Ezeket az eseteket pusztán a magyar, kir. Kúria ügyszámával jelöltem meg.
Dr. Almási Antal: A valorizációs törvény magyarázata
Az antikvár könyv adatai:
Állapot: A képeken látható állapotban. (A tárgymutató első oldalától hiányzanak a lapok.)
Kiadó: Tébe Kiadóvállalata M. Sz.
A kiadás éve: 1928
NINCS KÉSZLETEN
Szállítási módok:
- Házhozszállítás (1-5 munkanap) - 1490 Ft | 15000 Ft-tól 890 Ft
- FoxPost automata (2-7 munkanap) - 1190 Ft | 5000 Ft-tól 890 Ft | 15000 Ft-tól 150 Ft
- MPL automata (1-5 munkanap) - 1250 Ft | 5000 Ft-tól 950 Ft | 15000 Ft-tól 350 Ft
- PostaPont (1-5 munkanap) - 1250 Ft | 5000 Ft-tól 950 Ft | 15000 Ft-tól 350 Ft
Az utánvétes fizetés díja minden esetben +450 Ft.
Személyes átvételi lehetőségek:
- 1173, Budapest, Kotász Károly utca 20. - készpénzes fizetési lehetőség
- 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. - kizárólag előzetes fizetést követően
- 1148 Budapest, Örs vezér tere 24. - kizárólag előzetes fizetést követően
- 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. - kizárólag előzetes fizetést követően
Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az átvétel / szállítás menüpont alatt találhat.