Graham Robson: Az automobil képes története

Aligha van az autóhoz hasonlatos jelenség az emberi fejlődés történetében. Ezt a kerekeken gördülő gépezetet szinte kultikus tisztelet övezi, tulajdonosa nem eszközt, nem tárgyat lát benne, hanem lényt, „akinek” lelke van. Az autók egyébként is „osztálytársadalomba” tagozódnak; az egyik márka karriert csinál, fényes pályát fut be, a másik az autóarisztokrácia világából „lecsúszik” a plebejusok rendjébe, és akad, aki félúton – a „középosztály” soraiban – köt ki. De akár Porsche, akár Trabant röpít bennünket, táltosparipánk révén – úgy hisszük – többek, mások vagyunk, mint gyalogosan vánszorgó embertársaink. Az autó és az ember között különös és meghökkentően érzelemgazdag kapcsolat formálódott ki. Ezt akkor tudjuk lemérni, ha mosógépünkhöz vagy vasalónkhoz, porszívónkhoz vagy varrógépünkhöz fűződő „viszonyunkra” gondolunk. Az autó – nos, „ő” más. Ma már az autóipar néhány olyan gigantikus nemzetközi konszern kezében összpontosul, amelyeknek puszta méreteit is szinte képtelenség érzékeltetni. Az 1970-es években például egyedül a General Motors évi hatmillió gépkocsit gyártott, 30 különböző országban, 140 „önálló” üzemében. De a tömeges, futószalagon készülő sorozatok mellett nem csökkent, inkább nőtt az egyedi, kis példányszámú járművek iránti igény. A különleges autók zárt és előkelő klubjában azonban uralkodóvá vált az a folyamat, amelynek során a luxust a „felső tízezer” után az „alsó százezrek” is birtokba vehetik. Holnapra szériatartozék lesz a sok „extra”: a légkondicionáló, az ABS, a központi zár, az elektromos ablakemelő, a szervokormány. Holnapután…