A soul keresztapja
James Brown az elmúlt évszázad egyik legkiemelkedőbb (pop)énekese volt, bár e műfaji besorolást bizonyára vitatta volna. A gospelektől a rhythm and blueson át jutott el ahhoz a hangzás- és ritmusvilághoz, amelynek köszönhetően a címben is szereplő, legismertebb becenevét kapta. Nem is annyira keresztapja volt a világszerte soul néven ismertté vált zenei irányzatnak, hanem inkább atyja, aki a mindenkori, hozzá legközelebb álló kortárs stílust meghaladva lépett egyre tovább, később egészen a funkig.
Listavezető és -helyezett számaival az „örökranglistán” egyedül Elvis Presley előzi meg, de az R&B-szekcióban nincs versenytársa: 116 „Top” számot mondhat magáénak.
Ült börtönben rablásért, parolázott az Egyesült Államok elnökével, fellépett a Vietnamban harcoló amerikai katonák előtt, meghurcolta az adóhivatal, turnézott Angliában, Németországban, Belgiumban, Olaszországban és Franciaországban, lőttek rá a seriffek, lecsukták újra, közben ünnepelte a közönség, és könyörögtek neki állami hivatalnokok és polgármesterek, hogy segítsen lecsitítani a háborgó afroamerikaiakat.
Merthogy közülük való volt: afroamerikai, de a kötetben olvasható önéletírása minden sorából sugárzik, hogy elsősorban amerikainak tartotta magát – a szó legjobb értelmében. Ezzel együtt vallotta és hirdette a fekete büszkeséget, de nem azért, hogy azt mások ellen fordítsa, hanem hogy megmutassa önmagát, saját valós értékét.
Könyve legalább annyira korrajz, mint amennyire az énekes-zenész-showman életútjának bemutatása. A korrajz és a művészi életút közötti összefüggésekre a szerző a show-biznisz, az üzleti élet, a politika, a faji kérdések és a gazdasági kényszerek mindennapi hatásainak bemutatásával világít rá.
James Brown Dél-Karolinában született 1933-ban, és kanyargós, de művészi értelemben következetes életút végén, 2006-ban hunyt el a Georgia állambeli Atlantában.