Kis Pintér Imre: Helyzetjelentés

Kis Pintér Imre első összefoglaló tanulmánygyűjteményében jószerével egész kritikusi és irodalomtörténeti munkássága helyett kapott. A fiatal kritikus, a már fogalommá vált „fiatal írókkal” egyidőben indult, és írásait olvasva megállapíthatjuk, hogy nemzedékéből kiemelkedik alapos felkészültségével, megfontolt és megalapozott véleményalkotásával, határozott kiállásával.
Tanulmánykötete első részében az utóbbi évek prózatermésével foglalkozik, a középső ciklusban az újabb verseskötetek elemzése kapott helyet, az utolsó egységbe a Füst Milánról szóló tanulmányok kerültek.
Könyvéről írja: „Ezt a kötetet tíz év kritikáiból és tanulmányaiból válogattam. Ennyi idő alatt irodalmi szemléletem is jócskán alakult, de azt azért egy percig sem hittem soha, hogy a művészet birodalmában egyféle érték a másik ellenében kijátszható. Akkor se, ha – mint nyilván mindenkinek – nekem is megvannak a magam elfogultságai. Jó lenne most elősorolni ezeket olyan egyértelmű-egyszerűen, akár a régiek, ahogyan Kölcsey is tudta: „Jelszavaink valának: haza és haladás”. Jó lenne, csakhogy így nemigen lehet. Amit itt mondhatok: az fontos általánosság, ilyesmi: érték, önismeret, erkölcs. Alighanem mindent másnál jobban érdekelt a művek erkölcsi vonatkozásrendszere, az a különös tény, hogy a magyar irodalomban a moralitásnak – tetszik vagy nem tetszik – máig elsődleges a kultúraalakító rangja és szerepe. És: hogy miféle feszültségek képződnek mégis az erkölcsi és a művészeti akarat között? Mert a kritika – gondolom – akkor kritika, ha előbbre viszi az irodalom önismeretét. Az önismeret pedig – erre a ma a régieknél is riasztóbb példák intenek – a felelős írás alapfeltétele…”