Mihelics Vid: Az új Portugália

Magyar lélekkel ma imígyen szólna Zarathustra:
«Új dolgok vágya él bennünk. Nem vagyunk megelégedve a környezettel, amelyet találunk, nem nyugszunk bele az egyhangú robotba, nem akarunk minden nap magunkért és a hozzánktartozókért reszketni. Akarunk dolgozni, de ne a munka legyen a cél, hanem a munkának legyenek céljai. Az élet adjon nekünk minél többet: kultúrát és szórakozást is, üres órákat lelkünknek tartalommal való telítésére. Jusson idő arra, hogy azzal is foglalkozhassunk, amihez hivatást és kedvet érzünk, mert legalább a magunk szemében öntudatos, alkotó emberek vagyunk. Nem nyugszunk bele abba, hogy csak azért, mert szerényebbnek látszó munkakört látunk el, kevesebbeknek és kevésbbé fontosaknak tekintsen bennünket állam és társadalom. Az még nem elég, hogy szavazati jogunk van, mert nekünk az a demokrácia kell, amelyben mindenki hozzáférhet ahhoz, amihez mások. Emberek vagyunk, akiknek hatalma alá adatott a föld, minden szépségével és örömével.
… A mi korunk a világháború befejezésével olyan nyomorúságosan indult, hogy ragyogó szellemek a békés multtal együtt egész földrészünk jövőjét siratták. Csak kevesen, nagyon kevesen látták meg benne egy új emberiség, egy új társadalom kialakulásának gyötrelmes kezdetét. Húsz évvel később, ma egészen más a helyzet. Egyre többen – s mi leszünk a többség – egyenesen grandiózusnak érezzük a kort, amelybe beleszülettünk. Fordulópontnak, amilyet csak többszázados ciklusok szoktak teremni.