Pauk György: Négy húron pendülök

Pauk György: Négy húron pendülök

1 490 Ft

Állapot: A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: Park Kiadó
A kiadás éve: 2016
Kötéstípus: Kemény kötés, védőborító
Oldalszám: 247

1 készleten

„Pauk ​igazi Naturtalent: természetes, ösztönös tehetség, az a ritka, jó hallású muzsikus, akinek az ujjai azért mennek jó helyre, mert belső hallása tévedhetetlen, és azonnal korrigál minden apró hamisságot.”
Fischer Iván

„Az életem, visszatekintve, egyszerre tűnik tipikus művészsorsnak a 20. század második feléből és teljességgel egyedinek. Én utólag szépnek látom, de szerencsém van: néhány szomorú momentuma ellenére közben is szépnek láttam, hála annak, hogy egészen kis gyermekként sikerült megtalálnom azt a hivatást, amely mindmáig boldoggá tesz.”

Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel.

Személyes átvételi lehetőségek:
  • 1116, Budapest, Kondorosi út 8/B, B épület – készpénzes fizetési lehetőség
  • 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. (2 percre a Kálvin tértől) – kizárólag előzetes fizetést követően (legkésőbb a pénz beérkezését követő 5. naptól)
Szállítási módok:
  • Házhozszállítás:
MPL (1-4 munkanap) – 1505 Ft (utánvét: +400 Ft)
FoxPost (3-6 munkanap) – 1299 Ft (utánvét: +290 Ft)
  • Csomagautomata:
MPL (1-4 munkanap) – 890 Ft (utánvét: +400 Ft)
FoxPost (2-5 munkanap) – 699 Ft (utánvét: +290 Ft)
  • PostaPont (posták, MOL benzinkutak, Coop üzletek):
MPL (1-4 munkanap) – 1320 Ft (utánvét: +400 Ft)

 

Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az „átvétel / szállítás” menüpont alatt találhat.

0
Előjegyzés A rendszer automatikus üzenetet fog küldeni, ha a termék újra megrendelhető lesz.
E-mail cím