Salman Rushdie: Sátáni versek

Salman Rushdie: Sátáni versek

1 790 Ft

Állapot: A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: Konzorcium Kiadó
A kiadás éve: 2004
Kötéstípus: Kemény kötés, védőborító
Oldalszám: 686

1 készleten

“A forradalom után nem lesznek órák; mindet összetörjük. Az óra szót töröljük szótárainkból. A forradalom után nem lesznek születésnapok. Minek? Újjászületünk, mindannyian, attól fogva életünk végéig a Könyörületes Isten szemében mindannyian egyidősek leszünk. Elhallgat, mert alant eljött a nagy pillanat: az ostromlók a puskásokhoz értek. Most elcsendesedtek a puskák: az emberek végtelen sora, a felkelt tömegek óriáskígyója bekeríti, átöleli és kiszorítja az őrökből a szuszt, fegyvereikbe a halálos kelepelést belefojtja. Az Imám mélyet sóhajt.
-Elvégeztetett.
A palota fényei kihunynak, amint a tömeg közeledik. Az emberek ugyanolyan hengerlő sebességgel jönnek, mint azelőtt. Akkor irtózatos hang emelkedik az elsötétült palotából: magas, éles, átütő jajveszékelés, ami aztán üvöltésbe mélyül, ordításba csap, harapós hullámai meglovagolják a levegőeget, a város minden repedésébe befeszül. Aztán mint valami tojáshéj, megnyílik az aranykupola, kiröppen belőle a feketén fénylő, fekete szárnyú mitológiai emberalak, haja szabadon száll, olyan hosszú mint az Imámé, csak az fehér, emez meg fekete: Al Lat – érti meg Gibreel. – Elhagyta Ayesha porhüvelyét.
– Öld meg! – parancsol az Imám.”
A Sátáni versek 1988-as megjelenése óta a szólásszabadság jelképe. Számos kiadást ért meg, népszerűsége mindmáig töretlen, ami azt bizonyítja, hogy nem botránykönyv, és nem istenkáromló fertelem, hanem a 20. század megkerülhetetlen, rendkívüli jelentőségű irodalmi alkotása.
Valójában miről is szól a híres Sátáni versek?
Arról, hogy a jó és a rossz édes útitársak, elválaszthatatlan kebelbarátok. És arról, hogy a világ korántsem fekete-fehér, igen-nem. A fátyolról, mely mögé halandónak nincsen betekintés. A vallás zászlaját alantas indokokból lobogtatókról. A véres komolykodókról. Arról is, hogy ha létezik pokol, tömve van az Isten nevében acsarkodó, gyilkos indulatú fanatikusokkal, és hogy állandó csúcsforgalom van a jó szándékkal kikövezett széles utakon. Szól a keleti és nyugati világ közti vergődésről, az egyéniség tehetetlen dühű feszengéseiről, de mindenek felett a megváltozó és átkozott, istenes, istentelen, kíngyönyörűséges szerelemről…

Személyes átvételi lehetőségek:
  • 1116, Budapest, Kondorosi út 8/B, B épület – készpénzes fizetési lehetőség
  • 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. (2 percre a Kálvin tértől) – kizárólag előzetes fizetést követően (legkésőbb a pénz beérkezését követő 5. naptól)
Szállítási módok:
  • Házhozszállítás:
MPL (1-4 munkanap) – 1245 Ft (utánvét: +400 Ft)
FoxPost (3-6 munkanap) – 999 Ft (utánvét: +290 Ft)
  • Csomagautomata:
MPL (1-4 munkanap) – 890 Ft (utánvét: +400 Ft)
FoxPost (2-5 munkanap) – 699 Ft (utánvét: +290 Ft)
  • PostaPont (posták, MOL benzinkutak, Coop üzletek):
MPL (1-4 munkanap) – 1135 Ft (utánvét: +400 Ft)

 

Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az „átvétel / szállítás” menüpont alatt találhat.

0
Előjegyzés A rendszer automatikus üzenetet fog küldeni, ha a termék újra megrendelhető lesz.
E-mail cím