Az évszázad legnagyobb zápora zúdul New Yorkra. Manhattanben már szinte térdig ér a víz az utcákon. Mit lehet tenni ilyenkor? Otthon maradni a lakás biztonságában. Néhányan a kocsmába menekülnek az eső elől. Csak pár nagyon elszánt és öntudatos egyén megy be a munkahelyére vagy az iskolába ilyen időben. Alvin Havel középiskolai tanár például határozottan jobban tette volna, ha otthon marad. De honnan is sejthette, hogy élve már nem jön ki az osztályteremből? Akad olyan őrült, aki még a háztetőre is felmegy… de csak azért, hogy ott végezzen előre kiszemelt áldozatával. Ezen az egy napon összesen néggyel. És mindegyiket megjelöli nevének egy betűjével. A kocsmában békésen sörözőknek sincs szerencséjük… legalábbis nem a Doohan’s bárban, mely egy váratlan pillanatban a levegőbe repül.
A CSI nyomozóinak bőven akad dolga ebben az ítéletidőben is. Mac Taylor és Don Flack a sorozatgyilkos nyomába ered, és miután megtalálják az összefüggést az első három gyilkosság között, már tudják, hogy lesz egy negyedik áldozat is. Vajon meg tudják-e menteni? Lindsay Monroe és Danny Messer a meggyilkolt tanár ügyében nyomoz.
Mint kiderül, a tanárt mindenki szerette… kivéve egy valakit. Stella Bonasera és Sheldon Hawkes a gyanús robbanás helyszínén nyomoz. Ez alkalomból Hawkes alatt megnyílik a föld, és bezuhan a leomlott épület pincéjébe… egyenesen a robbantást elkövető mellé, aki szintén ott rekedt.
A CSI jól ismert sztárcsapata ezúttal is gondoskodik arról, hogy az olvasó izgalmában le se tegye kezéből a könyvet, míg az utolsó oldalra nem ér.
Stuart M. Kaminsky: CSI: New York / Vízözön
Az antikvár könyv adatai:
Állapot: A képeken látható, jó állapotban.
Kiadó: JLX Kiadó
A kiadás éve: 2010
Kötéstípus: Puha kötés
Oldalszám: 304
NINCS KÉSZLETEN
Szállítási módok:
- Házhozszállítás (1-5 munkanap) - 1490 Ft | 15000 Ft-tól 890 Ft
- FoxPost automata (2-7 munkanap) - 1190 Ft | 5000 Ft-tól 890 Ft | 15000 Ft-tól 150 Ft
- Packeta átvevőhely (2-7 munkanap) - 1190 Ft | 5000 Ft-tól 950 Ft | 15000 Ft-tól 350 Ft
- MPL automata (1-5 munkanap) - 1250 Ft | 5000 Ft-tól 950 Ft | 15000 Ft-tól 350 Ft
- PostaPont (1-5 munkanap) - 1250 Ft | 5000 Ft-tól 950 Ft | 15000 Ft-tól 350 Ft
Az utánvétes fizetés díja minden esetben +450 Ft.
Személyes átvételi lehetőségek:
- 1173, Budapest, Kotász Károly utca 20. - készpénzes fizetési lehetőség
- 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. - kizárólag előzetes fizetést követően
- 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. - kizárólag előzetes fizetést követően
Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az átvétel / szállítás menüpont alatt találhat.