Magyar királyok és erdélyi fejedelmek
A népek és nemzetek erkölcsi és szellemi tulajdonsága szorosan összefügg azzal, hogy kit választanak vezetőiknek, azaz kikre bízzák az országuk sorsát és saját életüket is meghatározó döntéseket. A „Magyar királyok és erdélyi fejedelmek” című könyvben a történelmi Magyarországnak – a 19–20. század kormányfőin kívül – a legfőbb és legreprezentatívabb személyiségei kerülnek bemutatásra, s az életrajzokon keresztül a Tisztelt Olvasó megismerkedhet mind Magyarország, mind Erdély történetének nagy részével. A magyar királyok és az erdélyi uralkodók – kevés kivétellel – nem voltak szentek. Emberek voltak, és az ember nem tökéletes. Ám a magyarság szerencséjére kevés királyunk és fejedelmünk volt, aki az ország törvényeit és érdekeit semmibe véve csak a saját önös szempontjai szerint uralkodott. Legyünk büszkék rájuk, ismerjük meg őket, hiszen mindig tanulhatunk a „nagy” emberek tetteiből.