Nekem olyan gyerekkorom volt, mint Móricz Árvácskájának… Én húszéves koromig dolgozó állat voltam, és alig-alig gondolkoztam meg éreztem – inkább csak akkor, ha villámlott…
Tizenkét évesen summás lettem, annak minden keservével. Mondtam is egyszer Illyésnek:
– Gyula! Ez nem így volt, ahogy te írod a Puszták népében! Mi nem énekeltünk. Tetvesek és éhesek voltunk, juh hodályban laktunk, sok volt köztünk a beteg. A béresek közelébe nem is engedtek. Azok fizetést kaptak, lakásuk volt, ennivalójuk. Hogy van akkor ez?
Azt mondta, hogy ő francia műveltségen nőtt fel, és belecsempészte a francia humort. De hát akkor az igazságot ki írja meg? Nem azt mondta, hogy gyere el, mondd el, hanem azt, hogy:
– Majd te megírod.
A sorsom az enyém… Hatvanhárom éves lettem, csináltam egy-két dolgot, a szekéren sok mindenem van, gondoltam, kalapot teszek az egészre, megírom.
A Kossuth-díjas, hallatlanul népszerű és átütően tehetséges színész, Szirtes Ádám igen mélyről jött. Önéletrajzi visszaemlékezéseinek papírra vetésére az az Illyés Gyula biztatta, akinek Puszták népe című klasszikus szociográfiáját Szirtes egy kicsit megszépítőnek, nem elég hűnek találta. Szirtes Ádám megkísérelte leírni, milyen is volt egy summás élete „igaziból”, hisz maga is az volt gyermekkorában, és később is csak nehezen, a „fényes szellők” jóvoltából kerülhetett a fővárosba, a Színművészeti Főiskolára. A nagy színész természetesen nem nagy író is egyúttal. Az önéletrajz adatai megdöbbentőek és hitelesek, a leíró erő, a nyelvi megformáltság azonban nem szembeszökő erényük. Talán igazi kedve sem volt a művésznek túl sokat vesződni az önéletrajzával, annak csak bizonyos részeit dolgozta ki, mások vázlatosak, elnagyoltak maradtak. A legjobb részek a tápiósápi kisgyerekkorról, a summás életről, az inasévekről szólnak, majd azok ragadják meg az olvasót, amelyek az immár főiskolás, illetve színész Szirtes hányattatásait, a „kiemelés” ellenére is gyakori megaláztatásait beszélik el. Viszonylag kevés oldal jutott csak a sikerek bemutatására, és alig néhány oldal a nagy barát, sors- és pályatárs, a vele éveken át együtt lakó Soós Imre, a „kedves koma” életének, tragédiájának felvillantására. Az önéletrajz e hiányok és elnagyoltságok ellenére is – nemcsak fontos forrásmű (a paraszti életről is, az ötvenes évek színi világáról is, egy színháztörténeti formátumú művész életrajzához is), de vonzó olvasmány is.