Vendégségben
Az ember hiú.
És boldog, hogy az a „pofátlanság” megtörténik pont vele, hogy könyv.
Kiről? Miről? Hát Rólam! Hiszen nagy vagyok!
Sikeres vagyok! Enyém a világ!
Aztán elolvasom. A KÖNYVET! És nehéz. Fáj. Mar.
És zavarba ejt. Mert apró vagyok. „Kis mócsing”.
Szánalmasan gyarló. Tele kétségbeeséssel, hogy na, ezt most tényleg minek?
Hogy ebben aztán semmi olyan nincs, ami nyilvános, mert ez én vagyok.
Mert ez nem a „KÉP”, nem a „SIKERES”, hanem pőrén, esendően és eredendően csak én.
Kisbetűvel. Mintha az egész kis piti életem (a VALÓ) kérkedve kipakoltatna ide. Mindenkinek.
És kiderül, hogy a király meztelen és lehet, hogy még „gnóm” is. És ezt igazán még a király sem akarja látni. De legalább a látszólagos bíborok és bársonyok lekerülnek rólam.
Mert a KORONA is „csak” egy kiadó.
Újra a földön állok.
Juli, Robi, Eszter! Köszönöm!
És ANYA…!
Hát, ez van. Szeretlek.